(zene és szöveg: Gégény István)
Őszbe hajlik a napsütés,
gyorsan közeleg az éj,
a dallam is csendesebb,
ahogy hangja a lelkemig ér.
Megfakulnak a színek is,
csak fekete marad, s fehér,
de szívem ritmusa jelzi:
messze még a tél...
Hiába múlik el minden,
amit biztosnak hittem,
ha él még bennem a fény.
Igen, bennem él a remény!
Két szemem a keresztre,
a szeretetre néz,
ott értem meg az életet,
s hogy mit jelent ez a szó: örökké.
S ha egyszer véget ér a dal,
ez a földi zarándokút,
csak egyetlen kincsem marad:
ő a Tavasz, ő az Úr.