Ó, Urunk, eléd leborulunk, világnak vérétől véres a mi arcunk.
Nehéz időket élünk, ezer sebből vérzünk,
s mint hűtlen gyermek hazatérünk.
Mondd, hányszor fordítottuk el Tőled az arcunk
és hányszor tagadtunk meg Téged
Gyarló néped számtalanszor eltévedt.
S Te mégis, mindig tárt karokkal vársz,
Te mégis mindig megsegítesz
Mindig megbocsátsz, kegyes vagy hozzánk.
Mint kősziklán a vár, erősek vagyunk,
erős a hitünk őszinte a szívünk
De olykor gyengék vagyunk, mint a por elillanunk,
ha nincs mi összetartson bennünk, szerteszóródunk.
/: Mondd hányszor szórta szét vihar a néped?
Mondd hányszor lett a porból sár?
A sárból pedig új és újabb vár – ki tudja már :/
Az eltűnt gyermek mindig hazatalál.
2007 - Adventi áhítat