- hegedű

 Elvira

Elvira vagyok, Újvidéken születtem egy olyan közegben ahol kevés magyar és még kevesebb hívő ember volt. Egész fiatalon, kb. 9-10 évesen belecsöppentem egy (újonnan alakuló) közösségbe, akikkel ifjúsági miséket szerveztünk és ezáltal próbáltuk a kis közösséget összetartani. Ekkor kezdtem tanulni ezt az zenével egybekötött "imanyelvet" és azóta is sokat beszélek Istennel ezen a nyelven. Később, 2009-ben felkerültem Budapestre ahol a középiskolát majd az egyetemet végeztem el. Két nagyon nagyon kedves Imperfectum tag (Nonó&Bazsi) esküvőjén találkoztam először a csapattal és volt alkalmunk együtt zenélni.

Évekkel később, egész pontosan 2017-ben kerestek meg először, egy nagybőjti áhitat kapcsán. Azóta alakult úgy, hogy amikor időm engedi, ott vagyok a csapatban és együtt zenélve imádkozunk :)